VI. Közbiztonsági és Sportnap

2015.08.24 15:49

2015. augusztus 09-én kerület megrendezésre a VI. Közbiztonsági és Sportnap a gödi Termálstrand területén.
A Göd Városi Polgárőrség idén is fontosnak tartotta a közbiztonsági és sportprogramok megszervezését. Az időjárás kedvezett a majd egész napos programsorozatnak, melyet nagy érdeklődés kísért.
A sportbemutatók, évről-évre egyre több érdeklődőt vonzanak, és egyre többen csatlakoznak egy-egy sportág kipróbálásához.
A rendezvényünk elsődleges célja, hogy felkészítsük a gyermekeket az iskolakezdés veszélyeire. A rendőrség munkatársai kellő képen felkészültek a látogatók rohamára és közlekedési tesztek kitöltetésével tanították, oktatták a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Az eredményesen kitöltött tesztek kitöltői ajándékokat kaptak az értékelés után. A rendezvény ideje alatt lehetőség nyílt a rendőri munka megismerésére és a szolgálati gépjármű bemutatására is.

A nap folyamán a Cerny Mentőszolgálat munkájával, eszközeivel és mentőautójával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A Dunakanyar Látássérültek Egyesületének és a Léleklánc Alapítvány munkatársaival beszélgethettek az érdeklődők.
Idén sem maradhatott el szituációs gyakorlatunk. Duna melletti településként fontos számunkra, hogy mindenki felkészülten szórakozhasson a nyári szünidőben. A médiákban hallott tragikus vízi balesetek elkerülése érdekében próbáltuk felhívni a fürdőzők figyelmét arra, hogy amennyiben bekövetkezett már a tragédia, akkor milyen módszerekkel lehet életet menteni. A szituációs gyakorlat során, egy bajbajutott diákot mentenek ki a polgárőrök, aki eszméletét elveszítve lebeg a víz tetején. A mentés után észlelték, hogy a diák légzése és szívverése leállt. A segélyhívó szám tárcsázásával egy időben a tapasztalt polgárőr megkezdi az újraélesztés folyamatát. A gyors reagálásnak köszönhetően, időben kiérkeztek a mentőszolgálat munkatársai, akik a szakszerű újraélesztést folytatták. Szerencsére - a gyakorlat során – a segítség időben érkezett.
A fiatalabb korosztályt egész napos gipszfestés, és gyöngyfűzés várta, hagyományőrző játékokkal ismerkedhettek meg.
Védnökünk, Nick Árpád fantasztikus kötél húzóversenyt vezetett le.
Az egész napos programok között kipróbálhatták magukat a Tollasozni vágyók is.
Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a testmozgás és a sport is. Lehetőség nyílt, hogy megtekintsél és ki is próbálják az érdeklődők a Body art alakformáló, valamint a meridián tornát is. Emellett gyönyörködhettünk a capoeira, after school, és a kangoo csapat vidám bemutatójában.
Az időjárás, a Termálstrand munkatársai, a fellépők és résztvevők és természetesen a rendezők munkájával egy fantasztikus napot zárhattunk.
Köszönet a fellépőknek,: Dóra Paulov - After school, Anna Kadocsa - Body Art, Beatrix Radicsné Mátraházi - Meridián torna, Mravik Zsanett- bemelegítés , Anikó Bagyinszki - alakformáló torna,Tímea Unger - kangoo, Lencsés Ernő és Ferenc Szerecz - Gödi Tollaslabda Szakosztály, Oláh Krisztián - capoeira,
Köszönet a támogatóknak: Markó József, Göd Város Polgármesterének, Göd Város Önkormányzata, Közművelődési, Oktatási és Sportbizottságának, Gödi Thermál Strand munkatársainak, Don Papa Pizzériának, Rétesház Göd, Göd Városi Polgárőrség tagjainak, valamint segítőinknek: Déri Zoltán, Judit Sipos, Márti Szóka, Tóth Attila, Beatrix Radicsné Mátraházi, Sebastian Gábor Junior, Mónika Miheller, Icu Szőke, Szőke István, Edit Zubonyai,Zsolt Köllő
Köszönet illeti meg Árpád Nick fővédnökünket, a részvételéért és a kitartó munkájáért.
Találkozunk jövőre is!

Képgaléria: VI. Közbiztonsági és Sportnap