Járási Mentőcsoport!
2013. november 22-én tartották meg Szentendrén, a dunakeszi és szentendrei járási mentőcsoportok szakmai gyakorlatát. A járási mentőcsoportok, elsősorban árvízi védekezési feladatokra mozgósíthatóak. A 2013-as dunai árvíz rávilágította a szakembereket arra, hogy az árvíz által veszélyeztetett településeket meg kell erősíteni.
A gyakorlatot Dr. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Védelmi Bizottság elnöke nyitotta meg.
A köszöntők után elméleti felkészítést tartott a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság szakembere. A szakmai előadást követően pedig balesetvédelmi és munkavédelmi felkészítésben vettek részt. Az elméleti felkészítést szakmai gyakorlat követett, melyet a váci katasztrófavédelmi kirendeltség polgári védelmi felügyelője tartott. A vízügy szakembereivel közösen bordás megtámasztást, nyúlgátépítést és buzgárelfogást gyakoroltak a mentőcsoport tagjai.
A Göd Városi Polgárőrség a „Keszi Járási Mentőcsoportba” hét főt delegált, akik a riasztási időn belül bevethetőek lesznek.