III. Közbiztonsági-, és sportnap.
Idén immáron harmadik alkalommal szervezte meg a Göd Városi Polgárőr egyesület a Közbiztonsági és sport napot. A rendezvény helyszínének idén is a gödi Termálstrand adott otthont.
A nap folyamán, a családok kipróbálhatták kresz tudásukat, megismerkedhettek a vízi rendészek hajójával, munkájával, a rendőrautó pedig főleg az ifjabb korosztályt vonzotta. A riportjainkon keresztül, a szakemberek bemutatták a nyár legfontosabb veszélyforrásait, ennek elkerülési lehetőségeit, valamint elsősegély nyújtás alapjaival is megismerkedhettek, kipróbálhatták. A vöröskeresztes sátorban több mint 80 fő volt kíváncsi egészségi állapotára, míg a Drogmentes Maraton pavilonjánál 17 új Drogmentes kapitány született. A Vakok-, és Gyengénlátók Szervezetének tagjai a mindennapjaikat megkönnyítő, használati tárgyaikkal ismerkedhettek meg az érdeklődők. Ha már nyár, jó idő akkor a sport is előtérbe került, mint értelmes, egészséges alternatíva minden korosztálynak. A közbiztonsághoz kötődve Balkányi András aikidos csapata fantasztikus önvédelmi bemutatót tartott nekünk . A zumbás lányok fantasztikus hangulatot teremtettek Gujber Ottilia vezetésével, tovább fokozta az interaktív Thai Chi bemutatójával Lili Foki és csapata, majd pedig Sághy Judit orkhesztika hastáncbemutatója elkápráztatta közönségét. A nap fénypontjának Nick Árpád guiness rekorder által lebonyolított Toldi verseny bizonyult, ahol az erős emberek mérhették össze erejüket.
Fantasztikusan sikeres, és nagyon eredményes napot zártunk. Bízunk benne, hogy különböző programjainkkal, riportjainkkal, és bemutatóikkal hozzájárultunk ahhoz, hogy biztonságosabban, egészségesebben teljen a nyár.
Köszönet a támogatóinknak: Gödi Önkormányzatnak, a Gödi Termál Strandnak, a Mítosz vendéglőnek, a Vega Impex kft-nek, és mind azoknak, akik eljöttek és képviseltették magukat és szervezetüket, bemutatójukkal emelték rendezvényünk színvonalát: Drogmentes Magyarországért Maraton, Dunakeszi Rendőrkapitányság, Országos Mentőszolgálat képviseletében Barcs Balázs, Vakok és gyengénlátók Országos Szervezete, Vizi rendészet, Vöröskereszt klub. Külön köszönet illeti a ’Közbiztonsági-, és sportnap’ Fővédnökét, Nick Árpád guiness rekordert, aki már visszatérő vendége, és támogatója rendezvényeinknek.
Déri Zoltán- Szegediné Kriszta